Megaföldrengésre figyelmezteti a lakosságot Japán
Nagyerejű földrengés rázhatja meg Japánt, melynek következtében akár 200 ezer ember is életét veszítheti. Az ország arra kéri a lakosságot, hogy álljon készenlétben.
Nagyerejű földrengés rázhatja meg Japánt, melynek következtében akár 200 ezer ember is életét veszítheti. Az ország arra kéri a lakosságot, hogy álljon készenlétben.
Jelentős károkról egyelőre nem érkeztek hírek. A rengés után szökőárriasztást adtak ki.
A hatóságok kezdenek kifutni az időből, ugyanis bezárult a túlélők felkutatása szempontjából kritikusnak tekintett 72 órás időablak.
A balesetet szenvedett atomerőmű mellett fogott halakat és tenger gyümölcseit ettek nyilvánosan.
A százéves óra a katasztrófa idején állt le, hiába tisztították meg, nem indult újra. Egészen mostanáig.
Az agyvérzést kapó betegek száma hirtelen megugrott Japán északi részében a két évvel ezelőtt pusztító szökőár utáni hetekben - derült ki egy most közzétett tanulmányból.
Tarts ki - kiabálták a nőnek.
Még több áldozatra számítanak az összedőlt házak romjai alatt.
Egész héten várhatóak még nagyon erős földrengések.
Visszafelé kezdett folyni a Szunaosi folyó a Mijagi prefektúrabeli Tagadzsóban november 22-én, miután 7,4-es erősségű földrengés rázta meg Japán északkeleti partvidékét Fukusima prefektúra partjai előtt. A felvételeket Mijagi prefektúra rendőrsége tette közzé.
Lebukott Kínában egy csempészbanda, amelynek a tagjai Fukusimából származó tengeri árut importáltak és dobtak piacra.
Immár "rendes", igaz, csak kétórás - viszont fekete ruhás egészségügyi tiltakozással kísért - sztrájkot tartottak a tanárok, Japánt több nagy földrengés is megrázta, szenzációs játékkal és hangulatban búcsúzott az NBA-től az elmúlt időszak legjobb kosarasa, Kobe Bryant. Mindezt mutatjuk - képekben.
A Japán déli részét megrázó földrengések akár az iPhone-gyártásban is gondot okozhatnak.
A tenger alatti tektonikus lemezek között kenőanyagszerűen viselkedő vékony agyagréteg miatt volt annyira pusztító a 2011. márciusi japán földrengés – állapították meg japán kutatók.
Két és fél évvel a 2011-es japán földrengés és szökőár után még mindig több mint 200 ezren élnek átmeneti szállásokon, két és fél ezer áldozat holttestét pedig továbbra sem találták meg - közölte a japán rendőrség szerdán.
Twitter mikorblogján szidalmazta a fukusimai lakosokat és a parlament tagjait a japán újjáépítési ügynökség egy magas rangú hivatalnoka, aki a 2011-es atomerőmű-baleset áldozatainak segítéséért felel.
A házi kedvencként tartott, elkóborolt kutyáknál hosszan elhúzódó stressztüneteket tapasztaltak japán kutatók, akik a 2011-es földrengés, szökőár és az azt követő fukusimai atomerőmű-baleset hatását vizsgálták.
Szolidaritási akciót indítottak japán olimpikonok a több mint egy évvel ezelőtti szigetországi földrengés, illetve szökőár áldozatainak megsegítésére, valamint az újjáépítési erőfeszítések támogatására.
A tengerbe eresztik a Fukusima 1. atomerőmű kútjaiból kiszivattyúzott, nem sugárszennyezett talajvizet - közölte szerdán a két évvel ezelőtti földrengésben és szökőárban megrongálódott erőmű vezetősége.